Plitvice

Tavasszal jött az ötlet, hogy kellene egyet kirándulni Plitvicén, most végre sikerült összehozni a túrát..

Családi kirándulás kerekedett a történetből és nagyon jól sikerült. Nem mondom, hogy az egy napos verzió a legpihentetőbb, de elsőre  terepszemlének működött. Egészen biztos vagyok benne, hogy fogok még oda menni fotózni. De kezdjük az elején. Negyed 3-ra állítottam ébresztőt, előző este 9 körül lefeküdtem aludni. A korai kelés ellenére nem voltam annyira fáradt, viszont sikerült otthon hagyni a személyim, ez egy jó 20 perces fölösleges kört eredményezett, de legalább nem a határon derült ki.. Viszonylag jól tudtunk haladni, főleg mikor elértük a horvát autópályát. Utána már csak kb 80 km volt vissza a 360-ból, de addigra elfáradtam, úgyhogy átadtam a kormányt és pihentem egyet az egész napos túra előtt.

A kettes számú bejáratot választottuk, mert a H útvonalon akartunk menni. A parkolóban leraktuk a kocsit, vettünk jegyet, átsétáltunk az út fölötti hídon és már szálltunk is fel a parkon belül közlekedő buszra. Nem sokkal később pedig kezdődött a móka! Első állomás a Prošćansko tó:

Ennek a tónak csak az egyik szélénél vezetett a fából készült út. Már itt tudtam, hogy gyönyörű napnak nézünk elébe. A tó vize annyira tiszta volt, amilyet élőben még nem láttam. Igazából itt kb 100 métert mentünk a tó mellett, aztán egy kis erdős átvezetővel haladtunk tovább a következő felé. Sajnos és szerencsére az épített útvonalat az esetek többségében tilos elhagyni a kihelyezett táblák szerint. Sajnos, mert fotózás szempontjából ez a legjobb perspektívák megkeresését nem könnyíti meg, szerencsére, mert így kevésbé rondít bele az ember a természetnek eme gyöngyszemébe. Ennek ellenére vannak olyan f@szkalapok, akik elszórják a csikket, meg a különféle szemetüket, de még így is az egyik legszebb, legtisztább hely, ahol eddig jártam. A következő állomás Okrugljak Veliko tó: Itt volt az első nagyobb vízesés:

A hegyoldalán vezetett az út, így a belógó fák miatt nagyon nehéz volt megfelelő helyet találni. De egy helyen megláttam, hogy ki volt taposva a hegyoldal és nem volt tiltó tábla. Úgyhogy kicsit feljebb mentem és máris találtam alkalmas helyet és tudtam kedvem szerint fotózni. Ugyan itt kicsit arrébb volt ez:

Valahol itt szóltak rám, hogy nagyon lassan haladunk és még rengeteg vissza van. Tisztában voltam vele, hogy képtelenség mindent megfotózni amit szeretnék, úgyhogy összekaptam magam és megpróbáltam kicsit jobban pörgetni. Újfent szembesültem vele, hogy mennyire tiszta a víz, elképesztő:

Jött a következő átvezető a Galovac tóhoz:

Itt már lehetett hallani, hogy valami komolyabb jön. Így is volt, a felső tavak legnagyobb vízesése következett. Erről nem lőttem olyan képet, amin az egész szerepel. A szél sűrű vízpermetet hozott magával, ami a frontlencsén landolt folyamatosan, a vízesés fölött volt a nap, így teljes ellenfényben voltam, plusz csak a fa úton tudtam volna jó képet lőni, ha nem mászkáltak volna rajta a turistacsoportok megállás nélkül. Emiatt a vízbe tudtam raktam az állványt, hogy ne mozogjon be. Azért így is fotóztam, de inkább egy részletre mentem rá:

Nem láttam még ennyire durva vízesést, de az idő telt, úgyhogy haladtam tovább. Kis családom hol előttem, hol mögöttem attól függően, hogy épp hol mennyi időt fotóztam. Nem sokkal később elértünk a Kozjak tóhoz, ahol hajóra szálltunk és fújtunk egyet, amíg átértünk a túloldalra, közben még ezek készültek:

A másik oldalon volt egy nagy rét sok paddal, sok emberrel és büfével. Itt pótoltam az energiát, összefutottunk egy kolléganővel, aztán haladtunk tovább az újabb vízesések sokasága felé:

Ezen a részen több helyen meg kellett volna állni, rengeteg kihasználatlan/megfotózatlan rész maradt. Ezek többsége közvetlenül az épített fa út alatt/mellett helyezkedett el és túl sokan voltunk, meg túl kevés idő volt. Úgyhogy a barlang például ki is maradt. Ez már talán a Milanovac tónál készült, de a neten nézem a térképet meg a képeket és lehet, hogy nem jól írom. Innen mentünk tovább a legnagyobb vízesés felé:

Szerintem a kép nem adja vissza, hogy 78 méter magasról folyik a víz. De élőben minden esetre nagyon durva látvány. Nagyjából kiörömködtem magam, aztán elindultam felfelé, közben volt kollégával PG-vel és a barátnőjével futottam össze. Kicsi a világ 🙂 Két képet még ellőttem, csak mert föntről is jól nézett ki:

Aztán lassan felértünk a busz körfogalmához. Ezt eléggé bemákoltuk, mert nem néztük meg, hogy mikor van utolsó és pont sikerült elérni 6-kor, ha jól emlékszem. Visszaértünk a buszos indulási helyre, kis séta az autóig és irány haza. Visszafelé pihenéssel kezdtem, aztán átvettem a kormányt. Zágrábnál volt egy kis malőr, picit benéztük az utat. Keringtünk kb 1 órát, aztán egy helyi arc útbaigazított. A határ előtt értem el a mélypontot, amikor úgy igazán fáradt voltam és szívem szerint bedőltem volna az ágyamba. Barcs előtt az a 32 km annyira lassan akart elfogyni. De sikerült ezen is túllendülni, úgyhogy végül 1-re értünk haza. Gyönyörű volt! Minden kétséget kizáróan fogok még ide menni fotózni/túrázni. De az is eldőlt, hogy legközelebb legalább 2 napos lesz, de inkább 3. Ez a korán menés későn jövés elég erős volt így. Két nap alatt viszont kényelmesen bejárható, első nap felső tavak, második nap alsó tavak. A mostani móka után úgy gondolom ez a leműködőképesebb ötlet, hogyha valaki olyan elvetemülten végig akarja fotózni a helyet, mint én. Eldőlt, hogy kell mennem télen, tavasszal és nyáron is, hogy lássam a helyet akkor is. Király volt!