Türelem

Egyszer közel két évet vártam, hogy meg tudjam fotózni, amit kitaláltam…

2013 december 16-án felballagtam a Zengő tetején a kilátóhoz. Ködpárna borította a környéket, de mivel a tv torony kint volt a ködből, tudtam, hogy a Zengőnek is kint kell. Gondoltam jó lesz onnan naplementét fotózni. Előtte napokig mindent köd borított, minden szürke volt és bánatos. Igazi felüdülés volt, amikor felfelé menet végre kiértem a napra, a kilátó tetején pedig az a látvány… Szóval vártam és gyönyörködtem.

DSC_7904 DSC_7914

DSC_7958

Aztán jött a naplemente. Lett belőle egy sorozat:

DSC_50971 DSC_51011

DSC_51051 DSC_51091

Annyira magával ragadott a látvány, hogy kialakult bennem egy komolyabb ködfétis 😀 Ezen kívül megszületett az elhatározás, hogy ezt a képet úgy is meg kell lőnöm, mikor már éjszaka van és csillagos az ég. Ekkor még egy d7000-es vázam volt és nem éreztem elégnek ahhoz, hogy olyan minőségben megfotózzam amit szeretnék, ahogy szeretném. Meg amúgy is az éjszakai képet a Tubes kilátójából terveztem meglőni, hogy az ég nagyobb látószögben legyen rajta, mint ahogy a Zengőről benne lenne telével. Úgyhogy gyűjtöttem a pénzt egy jobb vázra. 2015 nyarán az egyik feltétel adott lett, megvettem a d750-et. Már csak egy jó köd kellett. 2015 december 7-én jött el a nap. Egész nap melóztam és néztem a tv torony kameráját, hogy pont ki van a ködből, a várost viszont szépen betakarja, így letompítja annak fényeit. Azon paráztam végig, hogy megmaradjon a köd. Végeztem a melóval és még mindig jónak tűnt, úgyhogy tűztem is fel a Tubesre. Felértem a kilátóba. Belül elmorzsoltam egy könnycseppet, egyébként meg vigyorogtam mint a vadalma, annyira gyönyörű volt. Valami ilyesmit képzeltem el. Megérte közel két évet várni rá, ez lett a második sorozat:

DSC_9680 DSC_9770

DSC_9860 DSC_9950

Azt hiszem bizonyos szempontból ezek a legszebb dolgok az életben. Szánjatok rá időt, hogy szép helyekre menjetek jó időben. Megéri és nem kell hozzá feltétlenül messzire menni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.