2010-ben láttam egy timelapse videót ami nagyon tetszett és elhatároztam, hogy én is készítek egyet Pécsről. Ennyi volt az elképzelés. Semmit sem tudtam a technikáról. Úgyhogy amennyire tudtam utána olvastam, majd nekiálltam az alapanyag elkészítésének. 9 évvel később pedig elkészült a videó. Akit érdekel a videó készítésének háttere, az alatta lévő leírással és képekkel megismerheti.

Első körben most az alapötletről és a kezdetekről lesz szó. 2010-ben láttam egy timelapse videót ami nagyon tetszett és elhatároztam, hogy én is készítek egyet Pécsről. Ennyi volt az elképzelés. Semmit sem tudtam a technikáról. Úgyhogy amennyire tudtam utána olvastam. A lényege röviden annyi, hogy lerakja az ember a gépet állványra és készít pár száz darab képet fix időközönként, majd ezeket videóba összefűzve lejátssza, így az idő múlása, a környezet változása gyakorlatilag egy gyorsított felvételt eredményez. Amikor elhatároztam, hogy elkészítem a videót, még egy Panasonic FZ50-es bridge gépem volt. Szerettem volna, ha a végeredmény jobb minőségű, mint amit azzal a kamerával el lehetne érni. Egyébként is úgy éreztem, hogy addigra kinőttem az FZ50 tudását, ezért megnéztem az akkori kínálatot, kipróbáltam pár gépet és elkezdtem gyűjteni. Canonokat és Nikonokat néztem, de abban az árkategóriában a Canonok nagyon gagyik voltak, végül egy Nikon D7000-es vázra esett a választás. Képminőségben is verte a hasonló szintű Canon vázakat. A Nikon-ban volt intervalométer, az a funkció, amivel timelapse-t lehet készíteni. Ráadásul ahogy megfogtam, igazi fényképező érzése volt.  A kérdés eldőlt, a pénzt viszont képtelenségnek tűnt összegyűjteni. Már több mint fél éve spóroltam és a közelében sem voltam a szükséges összegnek. Mamámtól és papámtól kértem kölcsön. Ezúton is köszönöm nekik! Bár szinte mindenki azt mondta, hogy ne kérjek ezért kölcsön, mert nincs rá szükségem és el vagyok azzal ami van. Ennek ellenére megvettem a gépet és nekiálltam a projektnek végre gyakorlatban is. Az elején egy Nikon 16-85-ös obim volt csak, később vettem egy Nikon 50mm 1.8G-t. Korábban csak alkalmanként kirándultam, ha valamelyik haverom rávett. Ez gyökeresen megváltozott szerencsére. Mivel 0 koncepcióval álltam neki az egésznek, így az elején két lehetséges ötlet volt egymás mellett és kombinálva. Az egyik az volt, hogy a város híresebb helyein, különféle rendezvényeken készítek sorozatokat. A másik az volt, hogy rámegyek a természeti jelenségekre. Végül ahogy nekiálltam a fotózásoknak, egyre inkább a természeti jelenségek felé terelődött a projekt.

A legelső sorozat élesben 2011.11.29-én a Tubes kilátójában készült egy ködvonulásról, ez végül nem került be a videóba, idő közben szépen felkúszott a köd:

Aznap Phinkee velem jött fotózni, a timelapse-n kívül még ezek a képek készültek:

A 2. gyakorlati próba fotóit 2011.12.01-én a Tubes kilátójából lőttem újból, de végül nem fért bele a videóba. Így nézett ki az eleje és a vége:

Néhány fotó ezen kívül is készült:

A következő sorozat hirtelen felindulásból lett elkövetve. 2012.01.01-én készült. Tomiéknál volt szilveszteri házibuli és talán Phinkee volt aki kitalálta este, hogy igazából felmehetnénk valahová napkeltézni. Én meg úgy voltam, hogy persze. Miért ne? Állítottunk ébresztőt és iszonyatosan kevés alvás után felmenetünk a Felszabadulás emlékműhöz. A napkelte gyönyörű volt, viszont ez a sorozat sem került bele a videóba. Akkoriban még próbálkoztam átmenetes ND szűrővel. Ezzel sík horizont esetén a nagy fényerő különbséget lehet kiegyenlíteni jobb esetben. Viszont nekem gyenge minőségű volt és olyan plusz becsillanást eredményezett a képeken, miután előbújt a nap, hogy onnantól már nem is akartam használni azokat a képeket.

A timelapse-n kívül ezt lőttem még:

Kisebb kihagyás után 2012.04.21-én egy kellemes tavaszi napon a Kis-Tubesre mentem, tetszett a felhővonulás. Mivel a napot kitakarták a felhők, így újból előkerült az átmenetes ND szűrő. A gyenge minősége miatt elrontotta a fehéregyensúlyt, amit csak kisebb szenvedés árán tudtam korrigálni. A sorozat egy része be is került a végleges videóba. A timelapse-n kívül lett egy panoráma:

2012.05.02-án ismét a Tubes kilátójából próbálkoztam. Elvileg vihar készült, de nagyon lassan akart odaérni, így kicsit unalmas lett a sötétedésről készült sorozat. Közel két héttel később 2012.05.14-én a Rezeda dűlőben próbálkoztam egy felhővonulással. A kilátás jó volt a városra és ekkor még a 25 emeletes is ott állt. Végül ez részlet nem került bele a végső videóba. 2012.07.16-án a Kis-Tubes kilátóhoz mentem megint. Egy jó kis vihar megörökítésének reményében álltam neki a sorozatnak. Ez bekerült a videóba, bár nem lett annyira erős, mint szerettem volna. 2012.10.23-án megint köd takarta a várost, így a Kis-Tubesre mentem. Két sorozat készült aznap. Az egyik nagyobb látószöggel készült, de így a köd vonulása nem volt elég látványos, plusz az átmenetes ND szűrő fehéregyensúlyra való negatív hatásának korrigálásával sem voltam maradéktalanul elégedett és sajnos akárhogy próbáltam, nem lett tökéletes.

Mivel a helyszínen átpörgettem a képeket és az első sorozat nem győzött meg, megpróbáltam a teleobjektívvel. Ekkora már sikerült vennem egy Tamron 70-200-as obit, így már a különböző látószögekkel is tudtam variálni. A hőerőmű kéményei épp kilátszottak a ködből, ezeket vettem célba.

Végül egyik sem került be a végső videóba. A hőerőműről később sokkal jobb fotókat tudtam lőni. Mivel a köd nagyon bejött és nem volt kedvem hazamenni. Inkább átsétáltam a Tubes kilátójába és onnan is készítettem egy sorozatot.

Eljött 2013, ismét újév napján sikerült elkövetni, de ezúttal nem keltem korán. Naplementére mentünk fel a Tubesre. Úgy emlékszem szabályosan küzdeni kellett a kilátóban az állvánnyal a helyért, annyian jöttek fel megcsodálni a hullámzó ködöt. Gyönyörű volt. 4 sorozat készült, bár utólag nem így csináltam volna. Van olyan, amelyik csak 90 képből áll, így videószerkesztés szempontjából nagyon rövid, erősen korlátozott a felhasználhatósága. Azért így is készült kettő, ami bekerült a végső videóba.

Pár kép ezeken kívül is született:

2013 január 15-én a Tubes kilátójából készült egy részlet. A kompozíciót jobban is átgondolhattam volna, de utólag már mindegy. Végül ez sem és a következő sorozat sem került bele a végső videóba.

Ezután 2013.02.08-án a Sós hegyi kilátóba mentem, hogy máshonnan is készüljenek képek. De egyrészt a kilátó sem volt elég magas, a város látképébe belógnak a fák több helyen. Másrészt kicsit szürkének, semmilyennek éreztem a sorozatot, miután összefűztem a képeket. 

2013.04.10-én a Falhoz mentem fel. Pécsnek volt egy ikonikus épülete, szerintem legalább is az volt. Ami szinte mindenhonnan látszott. Egy üresen álló ház a Rezeda dűlőben, aminek a telkét azóta megvette valaki, a házat lerombolta és elvileg épül helyette másik. Utoljára mikor arra jártam, akkor még folyamatban volt. Na mindegy. Szóval erről a házról akartam egyet, de sajnos nem lett olyan látványos, mint szerettem volna.

 

Pár hónap kihagyás után a következő célpont Jakabhegyen a Zsongorkő kilátó volt 2013.08.27-én. Két sorozat készült itt, nem lettek rosszak. Sőt az elsőben a hegyen átbukó köd különösen tetszik, amit helyenként a nap megvilágít, de vágáskor végül nem fért bele. A második videónál pedig sokkal látványosabb lett az éjszakai sorozat, amit évekkel később fotóztam és bekerült a videóba.

Pár nappal később egy naplemente előtt Havihegyen jártam az egyik feszület alatt raktam le az állványt meg a gépet. Ekkor még volt Magasház, így az is szerepel ebben a részletben, a belváros nevezetességei is ráfértek, plusz a havihegyi sétány egy része is látszik. Halványan emlékszem, hogy nagyon jó idő volt és jól esett kicsit kiülni a város fölé, míg a gép tette a dolgát.

 

2013-ban láttam pár videót, amiben forgatták a gépet a sorozat közben minden kép után, hogy látványosabbak legyenek a fotók összefűzve. A sima állvány fejemmel nem lehetett kellően finoman szabályozni a forgatást, ezért erre más megoldás kellett kitalálni. Gyuricza Pistának köszönöm az asztrofotós állványát! Hónapokra kölcsönadta, aztán amikor szüksége volt rá, esztergált helyette nekem egy kicsi forgató fejet, amivel a fényképezőt manuálisan tudtam forgatni az állványomon. A Niké szobornál sikerült az első rendes forgatós timelapse részletet elkészíteni, ezt:

A timelapse-n kívül készült panoráma is:

Erről jut eszembe, itt ismertem meg Csaba Imrét, ő is pont timelapse-nek való alapanyagot készített. Később a fotók videóvá alakításában rengeteget segített. Köszönöm!

A lendületet a 2013 december 16-ai fotózás hozta meg. Akkor napokig hidegpárna borította Pécset és a környékét. Korábban főleg a Tubes és a Kis-Tubes kilátójába mentem fel, ekkor viszont kitaláltam, hogy nagy ködben a Zengő is kint van a ködből, oda is érdemes lenne felsétálni. Így is tettem. A ködben lenni egyébként undorító volt, a szürkeségben napokig. Úgyhogy igazi felüdülés volt már odafelé úton, amikor átléptem a köd határt és végre láttam egy kis napsütést. Már csak fel kellett sétálni a kilátóhoz. Nem egy könnyű túra, főleg a teljes fotós felszereléssel, de teljesen megérte. A környéken mindent beterített a köd, a Tubes teteje és a tv torony volt csak kint. Úgyhogy nekiálltam a sorozatoknak. Közben annyira jó idő volt, hogy még a pólóm is levettem, hogy úgy napozzak. Az a nap fordulópont volt a projekt életében. Nem gyenge ködfétisem alakult ki, annyira gyönyörű volt a látvány. Na meg a képek is, mikor otthon megnéztem. Amik napközben készültek sorozatok is nagyon tetszettek, de számomra a projekt egyik legszebb élménye a naplemente volt a teleobjektívvel. Emiatt született egy újabb elhatározás. Akartam a tv toronyról egy olyan éjszakai sorozatot, ahol épp hogy kint van a ködből, így a köd tompítaná a város fényszennyezését, hogy tudjak csillagos eget fotózni a toronnyal. Az aznapi fotókból pár:

Egy darabig gondolkodtam rajta, hogy nem egy, hanem két videó készüljön, egy a természeti jelenségekre koncentrálva, egy másik pedig inkább a városra és az emberekre, sőt az elején készült is jó pár sorozat városban, de nem igazán fogtak meg. Végül elvetettem a városra és az emberekre koncentráló részt, mert arra jutottam, hogy bár készítettek mások is timelapse videót Pécsről, egyik sem a látványos természeti jelenségekre fókuszál. Szóval arra jutottam, hogy engem ez a része érdekel.

2014-ben is készült pár sorozat, ott is volt egy, ami számomra kiemelkedett a többi közül. Láttam, hogy vihar készül és bíztam benne, hogy sikerül elcsípni pár villámot, így útnak indultam fel a Tubesre, hogy bármilyen irányba tudjak fotózni. Villámot ugyan nem láttam, de egy brutális felhőszakadást igen. Elképesztő volt, soha nem láttam előtte ilyet élőben, akkor pedig sikerült lefotózni is. Mondjuk egy elég komoly problémával találtam magam szembe. Akartam a timelapsehez is sorozatot lőni, viszont akartam mellette panorámákat is fotózni. Végül úgy oldottam meg, hogy készítettem egy rövidebb sorozatot a felhőszakadásról, meglőttem egy panorámát, készült egy újabb sorozat a viharról, majd újabb panoráma, újabb sorozat. Működni működött, de aznap megszületett a gondolat, hogy igazából kellene két fényképező. Ez is megvalósult, de csak jóval később. Az aznapi képek:

Először azonban egy másik lépés következett. Amikor 2013-ban kitaláltam, hogy szeretnék csillagos eges sorozatot, egy komoly gond volt az ötlettel. A Nikon D7000-ben lévő szenzor nem volt elég nagy, hogy éjszakai eget olyan minőségben tudjak fotózni vele, amilyenben szeretnék. 2014-ben már amúgy is törtem ezen a fejem, sőt a D7000-et miután megvettem, a 16-85-ös obin kívül már mindent úgy választottam, hogy idővel szeretnék nagyobb szenzoros vázra váltani. Pusztán anyagi korlátai voltak. Kacsintgattam közben az esküvő fotózás felé is, ha már ennyi pénzt beleölök, akkor igazából munkára is használhatnám. Úgyhogy ennek fényében gondolkodtam a bővítésen és újabb objektíveken. 2015-ben már javában gyűjtöttem, de mivel jobb gép, többe is kerül. Ugyanaz történt, mint korábban, megszületett az elhatározás, mamámtól és papámtól kértem kölcsön újfent, miután az előzőt sikerült törleszteni. Ezt is köszönöm nekik! Ugyanaz a nóta szólt a környezetemben, ne költsek rá ennyit, soha nem hozza vissza az árát, nem éri meg. Én meg úgy voltam, hogy a fotózás a szenvedélyem. Mégis mire költsek, ha nem erre? Úgyhogy 2015-ben megvettem az első Nikon D750-es vázam. A különbség ég és föld, ami nem is csoda, a két gép nem egy kategória.

Elérkezett 2015 december 7-e. Dolgoztam aznap és láttam a tv torony kameráján, hogy nagy a köd. Egész nap azon izgultam, hogy maradjon meg és fel tudjak menni meglőni a kitalált sorozatot. Lejárt a meló, a köd még megvolt. Úgyhogy tűztem is fel a Tubesre. Elképesztően gyönyörű volt, ahogy a tv torony a köd fölé magasodott, mögötte pedig ott voltak a csillagok. A képek másfél órán keresztül készültek. Eközben a köd a torony aljától felkúszott a kilátó szintig. Lenyűgözött a látvány, az egésznek a hangulata. Nagyon örültem, hogy amit kitaláltam, sikerült megvalósítani, még ha erre majd két évet is kellett várni. Már előtte is megfogalmazódott bennem korábban, de akkor még inkább motivált, hogy szeretném, ha ezeknek a pillanatoknak nem csak én lennék részese, hanem a képek, illetve a videó által mások is. Olyanok is, akiknek nincs ideje vagy lehetősége ilyen helyekre eljutni vagy akkor nincs, mikor ilyenek a körülmények. Aznap mielőtt indultam, volt akit hívtam, de nem jött, mert inkább tanult valami vizsgára. Lehet, hogy én vagyok a hülye, de nekem egy rosszabb jegyet megért volna az a látvány. Amikor a számomra legdurvább felvételek készültek, általában egyáltalán nem találkoztam másokkal, vagy csak egy-két emberrel. De van ellenpélda is, aznap este készült Sóki Tamás híres éjszakai tv tornyos képe is. A teljes sorozat itt sem került bele. Ezek a fázisok voltak:

2016-ban az első sorozat szintén a tv toronnyal kapcsolatos. Az elképzelés az volt, hogy szeretnék egy részt a videóba, amiben benne van a torony és valahogy benne van a Sarkcsillag. Ez utóbbi azért volt fontos, mert az éjszakai eget nézve úgy néz ki, mintha Sarkcsillag körül forogna a többi. Azt szerettem volna, ha egy szép csillagjárásos sorozatot tudok fotózni. Az eredeti elképzelésem az volt, hogy olyan helyet keresek, ahonnan a Sarkcsillagot pont a tv torony teteje fölé tudom helyezni. Sajnos ez a hely valahol az erdőben van, úgyhogy jobb híján éjjel amikor mentem, a tv toronyhoz vezető úton kerestem egy olyan helyet, ahonnan a tornyot a kép egyik harmadolójába, a Sarkcsillagot pedig a másik harmadolójába tudom tenni. Nagy nehezen megtaláltam a megfelelő helyet, csak a fák nagyon magasak voltak. Így nem tudtam máshogy megoldani, az állvánnyal együtt felmásztam az út szélére leparkolt kocsi tetejére. Beállítottam, elindítottam, lemásztam a kocsiról és egy órával később már meg is volt egy rövidebb sorozat. Lett belőle sima kép és csillagjárásnak is összeraktam:

Ebben az évben készültek a képek a városháza tornyáról, ahol nagyon rohannak a mutatók. Akartam egy olyan részt, ahol órák telnek el és a mutatók adják ezt vissza. Viszont nem volt kedvem sehol ott dekkolni ilyen hosszú időn keresztül. Úgyhogy a munkahelyemen az akkori parancsnokomtól kértem engedélyt, hogy meló közben a tetőről meglőhessem a fotókat. Megkaptam, a gépet beállítottam, 5 órán keresztül készültek a képek, minden percben egy, ez is sikerült.

2016 decemberében készült a 17 emeletes tetejéről egy éjszakai sorozat a belváros irányába. Ez úgy jött, hogy már sok ködös rész volt, viszont mindegyik a köd fölött, gondoltam kipróbálom milyen, hogyha benne vagyok a ködben. Ehhez persze az kellett, hogy ne legyen túl sűrű.

17-én kombinált fotózás volt. Akartam timelapse-nek való anyagot is készíteni, de szerettem volna pár portrét is a köd fölött. Dórival sikerült összeszervezni. Felmentünk a Kis-Tubes kilátójához, először őt fényképeztem:

Dóri úgy dereng, hogy ment tovább a dolgára, miután az ő fotózásával végeztünk. Én viszont maradtam naplementézni, ekkor készült ez a sorozat:

Meg még pár kép:

Megvártam míg teljesen besötétedett és nekiálltam a csillagos eges timelapse részletnek:

A két talán legemlékezetesebb sorozat 2016 karácsonyakor készült. Aznap nappalos voltam. Papírforma szerint este 8-ig ott kellett volna lennem, viszont a váltásom nagyon rendes volt és jóval előbb bejött, hogy leváltson. Köszi Klári! Szóval korábban szabadultam, hazamentem karácsonyozni. Megvolt az ajándékozás, vacsoráztam, aztán a biztonság kedvéért megnéztem a tv torony kameráját, hogy mi újság. A köd megint jó helyen mocorgott. Nem volt mit tenni, a belső kényszer hajtott, összepakoltam és felmentem a Zengőre. Jó húzós volt a hóban felmászni, de megérte. Újból brutális látvány tárult elém amikor felértem a kilátóba. A fák havasak és fagyosak voltak, a környéket ismét köd borította. Eredetileg egy forgatós sorozatot szerettem volna készíteni, viszont túl kicsi volt a forgatás mértéke, gyorsítani nem akartam, mert az látszott volna a végén a videóban, úgyhogy az első 125 kép után leállítottam, elforgattam kicsit a gépet és indítottam egy újabbat, amiből lett 278 kép. Mindkét részlet bekerült a végső videóba. Igazi szép fehér karácsony volt, amilyet már nem is tudom mióta nem láttam. A timelapse fotózás amúgy azért is izgalmas szerintem, mert hiába vagyok ott egy adott helyen és hiába látom ami történik, videó formában egész máshogy néz ki a sebességkülönbség miatt. Itt a Zengős sorozatoknál már a helyszínen láttam, hogy olvad le a fákról a hó, mégis máshogy érzékeltem, mint ahogy utána a videóban megjelenik. Az előtte utána panorámakép viszont elég jól visszaadja:

2017-ben már kaptam Phinkeetől az ívet, hogy igencsak időszerű lenne megcsinálni a videót. Tendáltam is efelé és apró lépéseket tettem is érte. A fotókat nyers formátumba rögzítettem már a legelejétől a lehető legjobb minőségű végeredmény érdekében, az első körös feldolgozásukat megcsináltam mindig, mikor elkészült egy-egy részlet. Ebben az évben pedig elkezdtem a sorozatok korrigálását. Elsősorban azok voltak problémásak, ahol forgattam a gépet, vagy amikor erős szél fújt és nem sikerült rendesen szélárnyékban tartani, így bemozdult. Később pedig a hyperlapseket. 

Ezt az évet a valaha volt legostobább módon végrehajtott túrával kezdtem. Aznap pont fotózni voltam valahol beltérben, amikor ott végeztem, akkor láttam, hogy egész jónak tűnik a köd, bár nem volt perdöntő a kamerakép. Már egy ideje játszottam a gondolattal, hogy Jakabhegyen, Zsongorkőnél is szeretnék egy sorozatot, arra meg nincs kamera. Felhívtam a tv tornyot és az ott dolgozó segítőkész munkatársukkal tanakodtunk kicsit, hogyha Jakabhegy látható oldalán eddig ér a köd, akkor Zsongorkő vajon a ködhatár alatt vagy fölött van. Végül arra jutottam, hogy rápróbálok. A tv torony munkatársának köszönöm, aki segített 2017.01.28-án! A gond az volt, hogy nem volt nálam bakancs, akkor még nem Pécsen laktam és nem akartam megkockáztatni, hogy elvonuljon a köd. Sportcipőben nem akartam menni, mert éjjelre kb mínusz 10-15 fokok voltak a napokban. Viszont nálam volt a mellescsizma. Naivan azt gondoltam, hogyha felhúzok 3 téli túrazoknit – ami volt a kocsi csomagtartójában – meg húzok aláöltözetet, akkor azzal nem lesz olyan vészes. Tévedtem… A képek több mint másfél órán át készültek, plusz lőttem még panorámát is. Amíg a sorozat ment, konkrétan az egyik lábammal álltam a másikra, hogy addig se a fagyos sziklán legyen mindkét lábam. Annyira hideg volt. Gyönyörű látvány volt, de utáltam megvárni a sorozat végét, sőt. Nem is vártam végig az összes képet. Nem emlékszem pontosan mennyire állítottam, de általában kerek számot szoktam megadni és itt 353 kép készült végül, meg még pár kép:

A sorozat közben be is álltam a kilátóba pár kép erejéig. Az egyiket direkt úgy akartam, hogy a csillagjárást össze tudjam belőle rakni:

A következő ötlet az volt, hogy Orfűn, a kedvenc strandolós helyemen szeretnék egy éjszakai sorozatot, lehetőleg olyat, hogy a víz felszínén tükröződjön vagy a csillagos, vagy a felhős ég. Ez utóbbi valósult meg és sikerült a vízbe vezető köves lejáró korlátját a kép 4 sarkába elhelyezni. Nem szerettem elkészíteni ezt a sorozatot, mert a kivitelezést rossz volt nézni. Úgy tudtam megfelelő pozícióba rakni a gépet, hogy az állvány két lábát beraktam a vízbe, az állvány közép oszlopát megfordítottam, így a fényképező fejjel lefelé lógott az állványról a víztől kb 5 centi távolságra. Nyugodt este volt, nem nagyon hullámzott, de rossz érzés volt a gépet így használni, a képekért viszont megérte.

Egy nappal később pedig egy újabb kalandba vágtam a fejszém. Gyárvárosban a bányatónál akartam éjszakai képeket lőni. Előtte pár nappal odamentem felmérni a terepet, de nem sokat ért. Úgyhogy a fotózás éjjelén ott botorkáltam a sötétben a bányató meredek oldalán, hogy megtaláljam a megfelelő helyet. Végül sikerült, de az nem a kellemes túrák egyike volt. Egy panoráma is készült:

A következő ismét egy jó kis orfűi kiruccanás lett. A felhős képek ugyan elkészültek, de szerettem volna csillagos eget is fotózni. Először a gátról gondoltam, de Pécs miatt nagyon nagy volt a fényszennyezés arra. Úgyhogy végül a szabadstrand irányába fotóztam a túloldalról. Így kellően alacsony szinten tudtam tartani a fényszennyezést, elég sok csillag láthatóvá vált és a tükröződés is előjött a tó felszínén. Azzal viszont nem számoltam, hogy a tó mellett milyen hideg lesz. A képek közel 2 órán keresztül készültek és hiába húztam aláöltözetet, vastag téli túrazoknit, bakancsot, pulóvert, télikabátot, nem viseltem jól a hideget. Ezúttal viszont szerencsém volt a helyszínnel, mivel pár méterre parkolt a kocsi, inkább beindítottam és az autó fűtését kihasználva zenét hallgatva vártam meg, míg elkészül az összes kép. A timelapse után még felugrottam a kilátóba és lőttem egy panorámát:

Ez pedig a timelapse-ből:

Mivel ennyire belejöttem az éjszakai csillagos ég fotózásba, kitaláltam, hogy a Hermann Ottó tónál is készítek egy ilyet. Azt úgysem ismerik olyan sokan és valószínűleg új lesz a látványa is, főleg az éjszakai éggel. Szokás szerint figyeltem az időjárást és 2017 március 28-án este kellően tiszta volt a légkör, hogy neki vágjak. Megérte. Pécs környékén ez egy viszonylag kevésbé fényszennyezett hely. Egy panorámát készítettem itt is:

A következő számomra kiemelkedőbb sorozat Malomvölgyben készült. Éjszakásból végeztem reggel és egy ígéretesnek tűnő felhők közeledtek. A tó kevésbé ismert kilátóját vettem célba, mert onnan látszik a város egy része. Mire odaértem, már javában szakadt az eső. Gyorsan összeraktam a felszerelést és nekiálltam. Ott is egy szép zuhét sikerült elcsípni.

Szerettem volna még egy olyan éjszakai sorozatot Orfűn, ami fentről készül. A kilátó jó helynek tűnt, viszont a közvilágítás olyan fényerő különbséget eredményezett, ami hazavágta volna az elképzelésem. Úgyhogy kitaláltam, hogy a kilátó és a tó közötti nyaralók valamelyikéből fotózva át tudnám hidalni ezt a problémát. Megkerestem a neten az egyiket. A Kilátó vendégházat találtam meg első körben, felhívtam a tulajdonost, elmondtam mit szeretnék és annyira rendes volt, hogy mindenféle kibérlés nélkül megengedte, hogy egy megbeszélt időpontban felmenjek és meglőjjem a képeket. Köszönöm neki is!

Ahogy telt az idő, fejlődött a timelapse technika is. Egyre több videóban láttam egy hyperlapse nevű megoldást. Ez úgy működik, hogy keresünk egy fix pontot azon a helyen, ahol fotózni fogunk. Elindítjuk a sorozatot, majd minden egyes elkészült fénykép után fix távolsággal arrébb megyünk az állvánnyal, újra ráállunk a fókuszponttal a kiválasztott helyre, elkészül a következő kép, megint arrébb megyünk stb. Első körben ezt Malomvölgyben próbáltam ki a várostól távolabbi tónál. Érdemes előre kitalálni, hogy hány darab képet akar az ember a sorozatba, megnézni, hogy van-e hozzá elég hely és hogy a kiszemelt pont végig látható marad-e a kiválasztott útvonalon. Ami még nagyon fontos, az az idő. Mármint a sorozatban készülő fényképek között hagyott idő. A probléma, hogyha kevés időt hagyok, pl 3 másodpercet, akkor képtelenség az állványt arrébb rakni és a géppel újból pontosan a célra ráállni. Ha viszont túl sok idő telik el a képek között, akkor videóvá összefűzve túlságosan darabos lesz. Nappal 10 másodpercnél hosszabb kihagyások miatt már darabos lehet, de ez erősen függ a fotózandó témától is. Malomvölgyben az első nappali próba sikeresen megtörtént.

Ennek örömére kitaláltam, hogy mivel a mozgás elég sokat tud dobni egy-egy felvételen, csinálok ilyet éjszaka is. Ki is mentem az elkerülőhöz Uránváros és Kertváros közé, bementem a felszántott sáros földre, ahol kellően hosszan tudtam mászkálni az állvánnyal. Beállítottam, hogy minden elkészült kép után 10 másodperces időközök legyenek, elindult a sorozat, de nem lett jó a végeredmény. Mert mire arrébb raktam az állványt és újra megfelelő irányba állítottam a gépet, elkezdődött a következő expó. Ennek eredményeképp lett egy rakás bemozdult fotó. A teljes sorozatot töröltem. Fotózás közben pedig, mivel eső volt aznap, térdig sáros lettem és egy pár kg sárral a bakancsomon mászkáltam kb 2 órát éjjel a szántóföldön. Hasznos tapasztalat volt 😀 Úgyhogy éjjel inkább 15 másodpercet érdemes arra hagyni, hogy hyperlaspe közben arrébb vigyem az állványt és újra megfelelő irányba állítsam a gépet.

2017 végén még egy érdekesebb sorozat készült. Jakab Róbert képe ihlette, ez:

https://fotoblog.hu/jakab-robert/

Ha jól emlékszem megkérdeztem tőle, hogy honnan készült a fotó. Ennek eredményeképp egy ködös este felmentem a Fenyves hotelhez és egy elég jó sorozat kerekedett belőle a vándorló ködöt átvilágító havihegyi templommal. Előtte azt hiszem a Tettye fölött voltam valahol, nem emlékszem pontosan.

2017 elején készült a videó utolsó sorozata. Mindenképp szerettem volna egy olyat, amin Havihegy környékén mozog a köd. Ez lett az egyik, bár itt inkább a feszület és a sétány kap nagyobb szerepet.

A timelapse előtt a Tettyét fényképeztem:

Az első éjszakai hyperlapse csúfos kudarca után a városban próbálkoztam újra. De egy kicsit tovább gondoltam a dolgot és nem sima hyperlapset akartam már fotózni, hanem zoomolósat, aminek van egy különleges hatása, ha hátrafelé haladok úgy, hogy közben nagylátószögről zoomolok tele állás felé. Odamentem a Széchenyi térre, bóklásztam egy kört, számolgattam, hogy hány képet kellene készíteni és közben mennyit kellene mozogni. Az első koncepció az volt, hogy a Dzsámi előtti nagy lépcsősor aljától indulok hátrafelé és elmegyek egészen a Szent Sebestyén vértanú templom vonaláig. Így is lett, viszont két probléma is felmerült. A nagyobbik a Hunyadi szobor lábánál található 4 lépcsőfok. Hiába hagytam több időt magamnak a képek készítése között, a lépcsőn való lejutást nem tudtam az állvánnyal kellően egyenletesen megoldani. Így amikor a mozgást próbálta Imre stabilizálni, nem sikerült neki, én meg annyira sem értek hozzá, mint ő. A másik gond az volt, hogy a zoomolás mértékét nem jól találtam ki. Úgyhogy fogtam és letöröltem a képeket. Második körben a zoomolás már jobban sikerült, viszont a lépcsők ugyanúgy gondot okoztak a képek stabilizálásakor. Plusz közben többen odajöttek és megkérdezték, hogy mit csinálok, ekkor is, meg első körben is. Egy pár még konkrétan meg is kért, hogy készítsek róluk egy fotót, úgyhogy a sorozatot leállítottam, mert tudtam, hogy nem lesz elég jó. Így legalább a párról elkészült a kép 🙂 A lépcső okozta nehézség miatt egy időre hanyagoltam ezt az ötletet. Viszont maga a sima hyperlapse és a zoomolós hyperlapse is nagyon tetszett, úgyhogy az anyag színesítése végett elkezdtem ilyen ötleteken is gondolkodni. 2018 első anyaga is így készült. Kertiben az Olga utcában van az első tizes ahonnan látszik a város és semmi magas nincs előtte, ami kitakarná a pécsi városképet. Így annak a tetejére felkéretőztem Éviék segítségével. Köszi! Itt több lépcsőház van egymás mellett, én pedig arra gondoltam, hogy amilyen hosszan lehet, végigmegyek a tetőn az állvánnyal, hogy meglegyen a mozgó hatás a végső videóban. A liftek miatt a tetőn nem lehet csak úgy végigmenni. Plusz van egy rakás kábel, meg szellőző, nekem meg egy kis tériszonyom. Ez utóbbi volt a legrosszabb, mert az akadályok miatt csak a tető szélén tudtam egyenes vonalban haladni úgy, hogy semmi ne lógjon be a képbe a tetőről. Azt a sorozatot utáltam megfotózni, mert elég para és kényelmetlen volt a kicsire összecsukott állvánnyal guggolva végigmenni odafent. Közel másfél órába telt, de sikerült és nekem a mozgás hatása is tetszik. Ha már itt voltam, akkor készítettem egy éjszakai zoomolós sorozatot is, meg egy fotó erejéig én is beálltam a képbe:

Ha pedig zoomolás, akkor volt egy másik ötletem is, amit nem tökéletesen, de elfogadhatóan sikerült is megvalósítani. Az eredeti elképzelésem az volt, hogy felmegyek a 17 emeletes tetejére és onnan nagylátószögről ráközelítek a Székesegyházra, majd átmegyek egyenes vonalban arra a pontra, ami az első sorozat készítési helyéhez képest egy magasságban van a Székesegyház túloldalán. Innen pedig ugyanolyan mértékű zoomolást akartam megfotózni úgy, hogy a végén a videóban először egyik oldalról rázoomolnék a Székesegyházra, majd a következő snittben a másik oldalról készült képekkel kizoomolnék nagylátószögre. Ezzel épp csak annyi volt a bibi, hogy ez a pont valahol a fás részen volt. Még gondolkodtam, hogy kicsit fentebbről fotózva is működhetne, de az meg valakinek a kertjében van a Tettye és Havihegy környékén. Igazából megnéztem a térképen és konkrétan oda is mentem elvileg ahhoz a telekhez, de senki nem volt otthon. Úgyhogy újraterveztem és a legértelmesebbnek az tűnt, hogy felmentem a Kálvária dombi templom melletti kilátónak csúfolt kis teraszra. Ez majdnem szemben volt a 17-esen kiválasztott hellyel, úgyhogy innen készítettem a másik zoomolós sorozat párját. Azzal viszont nem számoltam, hogy a két pont Székesegyháztól való távolsága közel sem azonos. Így lett egy sorozat, amin nagyon messziről közelítek az épületre, meg egy másik, amin nem annyira messziről közelítek annyira, hogy kitöltse az egész képmezőt. Ennek eredményeként lett a végső videóban az a megoldás, hogy először távolról zoomolok, majd a túloldalra ugrás után még inkább ráközelítek a Székesegyházra.

Eljött 2018 januárja. A felszerelésemnek mindig volt egy nagy hiányossága, nem volt igazi nagylátószögű objektívem. Nem igazán szeretek objektívet kölcsönkérni, viszont ebben az esetben így tettem. Krizmanics Zolinak köszönöm a segítséget! Eljött velem Havihegyre és odaadta a Tokina 11-16-os objektívét, ami ugyan papírforma szerint DX formátumra való, gyakorlatban viszont 16 mm-en kirajzolja a D750-en szenzorát is. A videó első sorozata készült ekkor, ahol igazából jó sok pécsi nevezetességet sikerült egy helyen elkapni egy kellemes naplementével és a tv torony váltakozó megvilágításával együtt:

Január végén egy újabb hyperlapse-re vállalkoztam. Kb ugyanoda mentem vissza az elkerülőnél, ahol először éjszaka próbálkoztam, csak ezúttal nappal. A végén ismét térdig sáros lettem, de ezúttal a megvalósítás úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Ekkorra már két D750-es vázam volt és a 70-200-as obi mellé vettem egy 24-70-est is. Ezen kívül idő közben két fix Sigma obit is csatasorba állítottam. A zoomlapse így 200mm-ről indulva 24mm-ig készült. Csaba Imre ötlete nyomán a zoomlapset ekkor már úgy készítettem, hogy nem képenként próbáltam ugyanannyit tekerni a zoomgyűrűn, hanem egy papír skálát készítettem mindkét obira, amin a teljes zoomtartomány egyenlő részekre volt osztva. A papírt postás gumival rögzítettem az objektívre. Fotózás közben pedig 25 képenként tekertem a papíron lévő skála alapján egy nagyobbat, majd szoftveresen a nagy méretű képekből lett korrigálva a zoomolás, hogy szép egyenletes legyen.

Február 3-án szakadt a hó és már amúgy is hó takarta Pécset. Erre vártam már igazából évek óta, meg hogy ez úgy következzen be, hogy nem dolgozom épp. Eljött a nap, én pedig már tűztem is fel a Tettye fölötti Balázs pihenőhöz. Szerettem volna havas sorozatot, de úgy akartam kivitelezni, hogy lehetőleg az objektív frontlencséje védve legyen, hogy ne legyen havas, ne olvadjon rá a hó, mert a vízcseppek látszódnának a képeken is. Ezért akartam ezt a sorozatot olyan helyről, ami legalább részben védett.

Még február végén sikerült egy másik látványosabb részt megfotózni a Rezeda dűlőből. Egyrészt a havas várost akartam megörökíteni, másrészt a tv torony felhőbe volt épp burkolózva. Gondoltam ez majd jól fog kinézni:

A timelapse előtt sötétedéskor voltam Havihegyen, utána még egy panoráma készült a Rezedából a város felé:

Másnap és 27-én újra meglátogattam Havihegyet, de akkor már csak egy-egy panoráma készült:

Mivel nem csak Pécset, hanem részben a környékét is szerettem volna bemutatni, Magyarhertelend mellett a Napszentély kilátóval kitaláltam egy éjszakai csillagos eges sorozatot, ezt 2018 áprilisában meg is valósítottam.

Pár nappal később egy régi ötletem akartam megfotózni. A Zengő kilátóján van egy magyar zászló. Azt akartam, hogy amíg készülnek a képek, addig a szél fújja a lobogót és mögötte a csillagos ég legyen a háttér. Már korábban is voltam fent ezért, de a zászló vége be volt akadva, így nem volt alkalmas arra, amit szerettem volna. Szerencsére ezúttal nem volt ilyen probléma és Gyenis Tamásnak köszönhetően az ő kölcsön Tokina 11-16-os obijával meg tudtam lőni a képeket. Itt ugyan fent volt a Hold, én pedig a Tejutat szerettem volna a háttérbe, elfogadtam így is.

Ahogy kitavaszodott, egy másik ötletnek kerestem alkalmas helyszínt. Az elkerülős hyperlapse-hez találtam ki idő közben, hogy a videóban lehetne egy ellenpontja, ahol a város másik oldaláról zoomolnék. Először az üszögi és a kozármisleny körforgalmat összekötő útra gondoltam, de túl közel volt és a belógó kábelek zavartak. Ezért elindultam az 57-es úton kifelé és találtam is egy helyet, ami jónak nézett ki. Másfél óra alatt sikerült is a művelet.

Júliusban készült a számomra egyik legkedvesebb sorozat. Jött a vihar és villámlott! Úgyhogy összepakoltam a felszerelést, felhúztam a vízálló nadrágot/kabátot és hogy biztosra menjek, a Tubes kilátóját vettem célba. Az egy dolog, hogy lecsap pár villám rövid idő alatt, az viszont már egész más tészta, hogy egy 1-2 órás timelapse alatt annyi legyen, ami jól is néz ki. Sikerült bemákolni minden téren. Egyrészt akármerre néztem körbe, mindenhol vihar volt és több helyen esett is az eső, kivéve a Tubes kilátóját és környékét, másrészt nem egy-egy kósza villám volt, hanem sok és majdnem folyamatosan, ráadásul a timelapse szempontjából jól elhelyezve. Biztosra akartam menni, úgyhogy mivel két gépem volt eddigre, az egyikkel Pécset vettem célba, a másikkal pedig Orfű felé próbálkoztam. Egy gondom volt csak, hogy egy állványom van. Választani nem akartam, úgyhogy az egyik gép az állványon volt, a másikat pedig jobb híján a kilátó kő peremére raktam le. Nem kimondottan volt megnyugtató, de működött. El se hittem, hogy végre ennyi villámot sikerült timelapse-nek megörökíteni mindkét sorozatban és még csak meg sem áztam:

Az orfűi sorozat elkészülte után a másik géppel kicsit közelebbi fotókat készítettem:

A következő részlet egy újabb fejezet lehetne egy mit ne csináljunk könyvben. A tv toronyból nem sok kép készült, pedig elég jó helyen van. Úgyhogy mikor jött egy korrekt augusztusi zápor, fogtam magam és felmentem. Azt hittem, hogy jól felkészültem, felhúztam a vízálló kabátot meg nadrágot, csak épp a lábbelit nem gondoltam át. A vízálló bakancs helyett sikerült felvenni egy jól szellőzős sportcipőt 😀 A videóba nem került bele a teljes sorozat, így nem látszik amikor az eső eléri a torony kilátó részét. Az viszont látszik, hogy nem egy könnyed csöpörgés volt. A sportcipőben az első perc után tocsogott a víz 😀 Elég kellemetlenül érintett, de így jártam. A képekért megérte:

A következő adag fotót bemákoltam. Azt hiszem még 2017 telén felkéretőztem az Iparkamara tetejére, mert onnan nem láttam még senkitől fotót. Szóval téli képeim már voltak, de tetszett a hely, úgyhogy szerettem volna más évszakban is fényképezni. Ez 2018 októberére esett, újból kaptam engedélyt, hogy felmenjek. Eredetileg nem timelapse készítés céljából mentem, hanem hogy panorámákat fotózzak. Felmentem naplementére és akkor láttam, hogy ez baromi jól néz ki. Mivel 10 percenként akartam panorámát lőni ugyanabból a pozícióból és még mindig csak egy állványom volt, így alternatív megoldásként az épület tetejének a kb 30 centi széles peremére tudtam rakni a gépet és a nálam lévő eszközök segítségével tudtam megfelelő pozícióba állítani. Így amíg készült a sorozat az egyikkel, a másikkal meg tudtam fotózni a kitervelt panorámákat is, meg egy Székesegyházas naplemente is sikerült:

2018-ban korán megkaptam a karácsonyi ajándékom az időjárástól. Mivel elkezdődött a ködszezon, ezért akkoriban napok óta beállítottam az ébresztőt napkelte előttre. Amikor jelzett, gyorsan megnéztem időképen a tv torony kameráját és kb 8 alkalommal potyára ébredtem. December 20-án azonban széles mosolyra állt a szám, amikor megláttam a kamera képét. Mintha kilőttek volna az ágyból. Gyorsan összekapartam magam, újból a Tubes felé vettem az irányt. Sikerült időben felérni, épphogy elkezdett világosodni, a köd megint eltakarta a várost, majd egy brutál szép napkelte kerekedett belőle. Igaz, a felhőzet eltakarta a napot, így szerintem még szebb is volt. Szép ajándék volt ez a természettől.

2019 január elsején egy nagyon rég kitalált sorozat készült el. Bár teljesen máshogy, mint ahogy elképzeltem. Még évekkel korábban jött az ötlet, hogy Orfűn kellene a vízben nagyon lassan haladni és úgy fotózni, hogy a mozgás hozzá adjon a végeredményhez. Nagyon nagyon naivan azt hittem, hogy ez vizibiciklivel működhet, úgyhogy Sigmával kibéreltünk egyet. Kinéztük a megfelelő partszakaszt, ő hajtott, én meg igyekeztem kézből úgy tartani a gépet, hogy a végén ki lehessen korrigálni szépen. Bátor, ám botor próbálkozás volt 😀 Ezekre a képekre a megoldást a törlés jelentette, de legalább napoztunk egy jót. Szóval az ötlet a mozgás volt valahol Orfűn úgy, hogy a vízben a tükröződés is látszódjon. Végül az aquapark melletti sétányra esett a választás. A part menti nád csúnyán bezavart a képek stabilizálásába, úgyhogy igazából a 2. próba is sikertelen volt. Így az új évben harmadszorra is rápróbáltam. Nappal helyett éjjel. Eleve azért indultam el, mert tetszettek a felhők, hogy nem egy egybefüggő valami volt, hanem mögötte helyenként azért látszódott pár csillag. Odamentem, lesétáltam a sétány fotózásra használható részét, a térkövek segítségével kiszámoltam kb hány kép készíthető, aztán kicsit több mint másfél óra alatt el is készültek a fotók. Hazafelé úton pedig felvettem életem első stopposát. Ahogy visszaértem Pécsre az Abaligeti úton, reflektorral mentem, mert annyira gyenge ott a közvilágítás, hogy így ítéltem biztonságosnak. Forgalom nem volt amúgy sem, viszont az út szélén ott sétált valaki a szánalmas közvilágításban sötét ruhában. A reflektornak köszönhetően vettem észre. Megállt, stoppolásra nyújtotta a karját, én meg abból kiindulva, hogyha nem refivel megyek, akár baj is lehetett volna belőle, megálltam és felvettem. Szerencsétlen ment a városba egy szilveszteri after partira, csak lekéste a buszát. Az orfűi sorozatból:

Pár nappal később újból havazni kezdett, én meg akartam még egy hyperlapse sorozatot. Malomvölgybe mentem, ezúttal az első tóhoz. A hóesés ugyan nem annyira lett látványos, de egynek így is jó lett.

Mivel a városban is megmaradt a hó, gondoltam utoljára rápróbálok a Széchenyi teres hyperlapse-re. Harmadik körre ki akartam küszöbölni a lépcsős problémát, úgyhogy újraterveztem és már nem a Dzsáminál lévő lépcső sortól indultam, hanem a Hunyadi szobornál lévő lépcsőtől. Végül ez nyert. Ugyan nem lett annyira látványos és a fagyott térkövek sem igazán segítettek a kivitelezésben, meg úgy általában a talpon maradásban, de elkészült ez is:

Ez egy aktívabb időszak volt, mert szerettem volna havas képeket. Orfűre mentem, mert napok óta figyeltem, hogy a tó be van fagyva, esik rá egy kis hó, ami napközben szépen elolvad. Ezért mentem. Mivel az olvadás nem annyira gyors, így a képek között ezúttal 11 másodperces időközök voltak.

Akartam egy részt a videóban, ami olyan, mintha ott sétálna az ember, mármint a havazásban. Úgyhogy január 22-én kimentem a Sétatérre és másfél órán keresztül rakosgattam előrébb az állványt a géppel, hogy elérjem ezt a hatást a végén. Mintha ez nem lett volna elég fárasztó, utána még egy másik ötletet is megvalósítottam, amit korábban már megpróbáltam, csak máshogy. A Székesegyházról szerettem volna még havas képeket. Egyik délután mikor esett a hó, fel is mentem a Kálvária dombra, lőttem fotókat, de maga a havazás nem látszott, úgyhogy töröltem. Így miután végeztem a Sétatéren a hyperlapse-el, felmentem az alagút tetejére, de hiába esett a hó, megvilágítás hiányában értelmetlen lett volna nekiállni. Lőttem pár teszt képet. Viszont támadt egy ötletem, ahogy ott álltam a lámpák alatt. A lámpa fényénél látszott a hóesés, úgyhogy elkezdtem keresni a megfelelő helyet, ahonnan a teleobival tudok úgy fotózni, hogy a Székesegyház kellően kitöltse a képet, mindezt úgy, hogy közben az alagúton lévő lámpa fénye megvilágítsa az alatta szálló havat úgy, hogy úgy nézzen ki, mintha a Székesegyház fölött esne. Ezzel a kis “csalással” tudtam megoldani, bár így sem lett tökéletes, ennyit tudtam kihozni belőle.

Kis pihenő után márciusban új ötlet megvalósítására került sor. Azt találtam ki, hogy valami brutális zoomolással kellene fotózni, durvábban, mint amit a saját objektíveimmel tudok. Nagy Dávidnak köszönöm, hogy kétszer is jött az obikkal és a fotózásnál is aktívan segített! Dávid 14-24-es és 200-500-as obijaival kiegészülve a tv toronyból készültek két külön napon a durva zoomolós sorozatok. 14-500 mm-ig zoomolva, illetve fordítva. Az egyik a városházára közelítve, a másik a Tubes kilátójáról távolítva. Ennek az érdekessége egyébként, hogy bár szerintem a videóban nem látszik, maximum megállítva, meg nagyon kicsiben, de annyira tiszta volt a légkör, hogy halványan látszik a Badacsony a Tubes jobb oldalán.

Ez volt az utolsó sorozat, ami készült. Később még útnak indultam párszor és a timelapse miatt sikerült egy brutális villámot fotózni. Augusztus 8-án naplemente előtt jött a vihar, villámlott. Gondoltam felmegyek a Niké szoborhoz, hátha sikerül valamit elcsípni. Felmentem, volt egy kis vihar meg eső Pécs határában, de nem győzött meg. Vártam kicsit, nem lett jobb. Úgyhogy elindultam haza, viszont felgyulladt a kocsi üzemanyag jelző lámpája. Szomjas volt a paripa. Gondoltam akkor már megtankolom, miután ezzel végeztem, hazafelé indultam, de láttam pár villámot és megint gyanúsan sötétedett az ég. Az utolsó kereszteződésnél gondoltam egyet és újból elindultam a Nikéhez. Jó döntés volt. Felértem és láttam pár villámot, de nem egy helyen, hanem több irányban. Nincs akkora látószögű obim még mindig, amibe ekkora terület beleférne. Több helyen esett, meg vonult is, de annyira nem győzött meg, hogy timelapse-nek álljak neki, úgyhogy inkább a villámokra próbáltam rá. Ez volt a jó döntés.

A képek feldolgozása elég jól haladt, baromi sok idő is eltelt a projekt kezdete óta, úgyhogy szerettem volna, ha végre elkészül a videó. Csaba Imrének hatalmas köszönet a segítségéért!! Nélküle a korrigálások nem sikerültek volna több helyen.

Kimaradt jelenetek, hibák:

Az egész projekt egy nagy tanulási folyamat volt, tele hibákkal. Nem élveztem minden percét, viszont rengeteg csodás élménnyel és hasznos fotós tapasztalattal gazdagodtam. Sőt, életem legszebb természeti jelenségeit élhettem át és fényképezhettem le ennek a projektnek köszönhetően, ezáltal megérte minden percét, az összes szenvedést és hibát. Nem tudom hány fotó készült a videóhoz, a végső videóhoz több mint 45 000 képből lettek kiválasztva, amik bekerültek. Hogy összesen hány kép készült a timelapse-hez, azt nem tudom, jó sokat kellett időközben törölni.

2012 májusában a Rezeda dűlőben fotóztam a felhővonulás miatt, de annyira nem győzött meg a végeredmény, ekkor még volt 25 emeletes:

2012 júliusában a Kis-Tubesre mentem egy kis esős-felhővonulásos timelapse-ért:

2013 január 15-én a Kis-Tubesen és a Tubesen is voltunk Tomival, ez készült a timelapse-hez:

A timelapse projekten kívül is készült pár fotó:

Volt a városnak egy ikonikus épülete, számomra legalábbis az volt, amíg valaki meg nem vette a területet és le nem bontotta. A Rezeda dűlőben az elhagyatott ház, ami kb mindenhonnan látszott. A teraszáról nagyon kellemes volt a kilátás a városra. Egy sorozat készült is róla, de annyira nem lett jó, így a videóba végül nem került be:

2013 augusztusában mentem fel először Jakabhegyre, akkor nappal. A túra jó volt, a két sorozat viszont szintén nem lett túl erős:

Az időpontra nem emlékszem mikor történt, talán 2013 körül valamikor. De az egyik legemlékezetesebb és legfájdalmasabb pont az volt, amikor beállítottam hajnal 2-3 körülre ébresztőt. Felmentem a Tubesre. A köd tökéletes volt az ötletemhez. Nem borított be mindent, de egy kellően vastag réteg mocorgott a város fölött. Azt szerettem volna, ha egy éjszakai kezdetű sorozatot tudok fotózni úgy, hogy felkel a nap és a köd elvonul. A természet megtette amit kellett, én meg elbénáztam. Arra emlékszem, hogy még a D7000-el fotóztam és autófókusszal állítottam élességet a város egyik fényesebb pontjára. Még tesztképet is csináltam, ott nekem a kijelzőn élesnek tűnt, úgyhogy nem variáltam. Meglőttem a sorozatot, órákig álltam az erős szélben úgy, hogy szélárnyékban tartsam a gépet, mert olyan erős volt, hogy biztos bemozdult volna a hosszú záridővel. Felkelt a nap, gyönyörű volt az egész, annak ellenére, hogy mennyire átfagytam. Hazamentem, felmásoltam a fotókat és akkor láttam, hogy az bizony nem éles, nincs annyira messze tőle, de nem éles. A tűréshatáromon kívül volt, úgyhogy vérző szívvel, de le kellett törölnöm. Kb 4 órát álltam kint a hidegben, a projekt szempontjából egy nagyon fájó tapasztalatért. Ez pedig így szól az éjszakai timelapse esetén. Manuál fókusz!!!!!

2013 december 4-én újból egy Kis-Tubes túra jött, a timelapse-hez ezek készültek:

Pár fotó ezeken kívül is:

2014 január 7-én újból a Kis-Tubest látogattam meg, végül ez is kihagytam:

2014 február 7-én is a Kis-Tubesre mentem, ez a sorozat is elég látványos volt, de nem fért be a végső anyagba:

2014 áprilisában elmentünk Tomival Magyarhertelendhez, itt van a Napszentély kilátó, ezzel készült egy sorozat az éjszakai felhővonulásról. Nem került be a videóba:, mert ekkor még nem volt meg a fullframe váz és gyengének ítéltem meg a képminőséget.

A másik amire konkrétan emlékszem és fájó pont, az a Zengőn történt és ezt utána sem sikerült megvalósítani, ahogy az előzőt sem. Az elképzelés az volt, hogy a köd annyira magasan legyen, hogy a Zengő kilátója még éppen kint legyen belőle. Azért akartam ezt, hogy a köd tompítsa Pécs, Hosszúhetény, meg úgy  általában a környék összes fényét, hogy hosszú záridővel tudjak olyan képeket lőni, amiken a Tejút látszódik. Ez a települések fényszennyezése miatt más körülmények között nem lehetséges egy képből. Eljött a nap. Nem emlékszem mikor volt, arra emlékszem, hogy hulla fáradt voltam, de ha menni kell, akkor menni kell. Vagy felhívtam a tv tornyot, vagy már volt kamera. Nem tudom. A lényeg, hogy valahonnan megvolt az információ, hogy nagyon magasan van a köd. Ezért útnak indultam a Zengőre. Sokáig nem értem el a ködhatárt, már azt hittem újból potyára megyek fel. Mert előtte már pár alkalommal megpróbáltam. De nem, ezúttal kiértem a ködből, felsétáltam a kilátóba. Adottak voltak a körülmények, azonban annyira elfáradtam, ahogy felmásztam a térdig érő hóban a teljes felszereléssel, mint még soha. Konkrétan attól tartottam, ha ott maradok a hidegben még 2-3 órát fotózni, akkor nem lesz erőm hazamenni. Ez volt az egyik gond, a másik meg, ami végig a projekt alatt, hogy nem volt rendes nagylátószögű objektívem. Ezt a sorozatot úgy szerettem volna, ha mondjuk 100-120 fokos látószöggel készül. A 24mm-es obi látószögét keveselltem kicsit. Kisebb látószöggel nem lett volna olyan, mint ahogy kitaláltam, úgyhogy ennek és a fáradtságnak köszönhetően arra jutottam, inkább hazamegyek. Igazából ezt a sorozatot sajnálom a legjobban, hogy nem sikerült megvalósítani. Mondjuk utólag már belátom, hogy eleve hülyeség volt útnak indulni aznap.

Egy másik nagyon kellemetlen élményem volt, de akkor szerencsére sikerült használható képeket is készíteni. 2017 márciusában a Tubes kilátójában akartam egy olyat, hogy körbemegyek a kilátó korlátja mentén. Elképzelésem szerint ez nagyon látványos lett volna. Főleg, hogy körbe több helyen kisebb-nagyobb felhőszakadások voltak. A kivitelezésre az találtam ki, hogy a gépet gorillapodra rögzítem, rárakom a korlátra, a keresőbe nézve megpróbálom kézzel megfelelő szögben tartani és minden kép után kb ugyanakkora távolsággal arrébb vinni. Ez elméletben remekül hangzik. Gyakorlatban viszont aki volt már fent ebben a kilátóban, az tudja, hogy általában fúj a szél. A fotózás alatt is folyamatosan fújt. Én görnyedve néztem a keresőbe folyamatosan, hogy jó helyre fordítsam a gépet. Az állandó széltől viszont elég hamar folyni kezdett a könnyem, meg az orrom. Úgyhogy a közel 1 óra 90%-át úgy fotóztam végig, hogy a gépet nem tudtam elengedni, mert két kézzel tartottam pozícióban, a taknyom és a könnyem meg összefolyt. Ezt az egészet pedig az koronázta meg, hogy Imre sem tudta stabilizálni a sorozatot, hogy ne ugráljon össze-vissza a kép. Lényegében fölöslegesen kínlódtam.

Kisebb hibákat is elkövettem, amiket valószínűleg minden fotós. Elmentem fotózni memóriakártya nélkül. Máskor lemerült akksival. Egy gyors sorozatért indultam éhesen kaja nélkül, amiből több órás fotózás lett.

Szintén súlyosabb hiba volt, mikor a Zengőre felmentem zseblámpával, amiben idő közben lemerült az elem, pótelem meg nyilván nem volt nálam. Évet nem tudok, de az első generációs okostelefonok közül volt egy alsókategóriás, ami nem tudott zseblámpa funkciót a vakujával (vagy csak én nem tudtam, hogy tud). A lényeg, hogy konkrétan a vak sötétben úgy jöttem le a Zengőről, hogy a telefon kijelzőjének halvány fényével világítottam. Annak a túrának az eredménye volt, hogy vettem dinamós zseblámpát, ami ha le is merül, a rajta lévő kar tekerésével lehet tölteni. 

Még nagyon az elején elkövettem azt a hibát, hogy egy naplemente fényerő változását a fényképező fénymérésére bíztam rekeszelőválasztó módban. Túl azon, hogy nem volt két egymás utáni kép egyforma értékekkel, egy idő után annyira elmászott a fotók fényereje, hogy csak a kínlódás lett volna a feldolgozásukkal. A tanulság az, hogy napkeltét, naplementét, meg úgy egyáltalán timelapset csak és kizárólag manuál beállításokkal fotózom, mint ahogy minden mást is egyébként. Bár volt példa, amikor a Niké szobornál fotóztam egy ködvonulásos naplementét, hogy élveztem a látványt és konkrétan elfelejtettem, hogy nekem kellene a gépen korrigálni a beállításokat. Ennek eredménye az lett, hogy a sorozat közepe használhatatlanul sötét lett, bár ebben az esetben a végét így is fel tudtam használni.

Ennyi. Köszönöm szépen Mindenkinek, aki bármilyen módon segített a projekttel kapcsolatban!