Szlovénia - fotós túra

Június végén fotóstúrára mentünk Szlovéniába. 25-én este indultunk, az egész éjszakás autóút után a St. Thomas templomnál kezdtük az első napkeltével itt:

Erős kezdés volt:

Napkelte után közelebb mentünk a templomhoz, körbejártuk, aztán indultunk Bled-be. Egy kis partmenti kávézónál megpihentünk, aztán megnéztük közelebbről a tavat. Annyira tiszta vizet, mint Bled-nél, meg úgy általában a környéken volt, Plitvice-ben láttam utoljára.

Dávid javaslatára felmentünk a hegyre, hogy megnézzük onnan milyen a kilátás.

Szép volt, de már eléggé fáradtak voltunk, úgyhogy tovább indultunk a szállást elfoglalni Kranjska Gora-ba. Nagyon rendben volt, jól felszerelt, tiszta, a tulajdonos is nagyon kedves és segítőkész volt. Bolt is volt a közelben. Összedobtunk egy ebédet, pihentünk aztán estefelé már nem akartunk messze menni, úgyhogy a kb 1 km-re lévő Jasna tóhoz (Jezero Jasna) mentünk. Itt lőttünk rólam egy csodás turistás képet.

Míg Dávid elment megnézni egy magas sziklát kicsivel arrébb, addig hárman a völgyben bóklásztunk, fotózgattunk. Aztán megnéztük tó melletti Pišnica folyónál a vízesést.

Tartalmas első nap volt. 4-re állítottunk másnapra ébresztőt. Bled-be mentünk napkeltézni, egy kis köd azért elfért volna, de így is szép volt.

A vízben ott úszott el mellettem kb 2 méterre egy akkora harcsa, mint a karom. Miután kifotóztuk magunkat, visszamentünk a szállásra, aludtunk egy kicsit, majd indultunk a Bohinjsko tóhoz (Bohinjsko jezero).

Itt hűsöltünk kicsit az árnyékban és újraterveztünk. Eredetileg a libegőn akartunk felmenni, de 5-kor van az utolsó lefelé és az túl korán lett volna. Úgyhogy inkább továbbmentünk, hogy felsétáljunk a Száva vízeséshez (Slap Savica). Úgy tudtuk, hogy az ösvény ami felvisz a vízeséshez, az egy elágazónál továbbvisz a Fekete tóhoz (Crno Jezero). Dávid komolyabb túrázó mint mi, úgyhogy ő előrement, mi hárman meg mentünk a vízeséshez. Jó sokáig tartott és mondjuk egy Mecsekhez képest durvább is volt, de azért felértünk. Itt ömlött a hegyből a víz és innen bukott le a sziklákról. Mi azt hittük, hogy a kisháznál fogunk kilyukadni. Oda végül nem jutottunk el, de így is szép helyeket láttunk.

Mivel sötétedett, elindultunk lefelé. Megint állítottunk egy egészséges 4 órás ébresztőt. Másnap hajnalban egy előre kinézett helyre mentünk napkeltézni, ami végül ott élőben nem volt annyira meggyőző. Ezért gyorsan néztünk másik helyet a közelben és pár km-re Olaszországban megtaláltuk a Laghi di Fusine tavakat. Mindkettő szép volt.

Visszamentünk a szállásra, aludtunk egy kicsit, majd délután célba vettük a Vršič hágót.

Olivérrel felnéztünk az egyik hegyre és arra jutottunk, hogy fel kellene sétálni, biztos jó lesz a kilátás meg nincs az messze. Ránézésre legalábbis nem tűnt úgy, nekem leginkább egy 20-30 perces sétának látszott, nagyot tévedtem 😀 Az elején a köves sziklás rész rendben volt. Utána a füves sziklás emelkedő is még elment, de aztán annyira bedurvult, hogy bizonyos részeken már két kézzel kapaszkodva tudtunk csak felmenni.

Végül ameddig eljutottunk, azt megnéztem utána a térképen. Az út maga kb 700 méter volt amit megtettünk, a szintkülönbség viszont kb 220 méter. Közben beszéltünk Dávidékkal telefonon és arra jutottunk, hogy ideje lenne indulni a következő helyre. Pont jött lefelé két túrázó és kiderült, hogy egyébként van konkrét túraútvonal is, csak mi nem azon jöttünk fel. Mi az x meredekebb ágán másztunk fel, a túraútvonal meg a kevésbé meredek ágán visz. De így kalandosabb volt 🙂

Az aznapi utolsó állomás a Vintgar szurdok volt tele vízesésekkel.

Elképesztően szép volt! Este megint állítottunk ébresztőt hajnal 4-re. A Vršič hágóra mentünk vissza napkeltézni.

Szokás szerint visszamentünk a szállásra, aludtunk, ebédeltünk, aztán indultunk Olaszországba, megnéztünk pár tavat, de egyik sem volt annyira meggyőző. Úgyhogy visszatértünk Laghi di Fusine tóhoz. A két Dávid elfáradt, úgyhogy visszamentek a szállásra, mi Olivérrel maradtunk csillagos eget fotózni. Elkezdtük körbejárni a tavat és még sötétedéskor megtaláltuk a megfelelő helyet. Készült egy timelapse, abból a sorozatból lett ez.

Dávid visszajött értünk autóval. Jó kis túrákat hoztunk össze ebben a pár napban. Köszi srácok!