David Gilmour koncert Horvátországban

2015-ben úgy hozta az élet, hogy eljutottam David Gilmour koncertjére Pulaban.

Pityu vezetésével mentünk. A gps a végén majdnem megviccelt, de a hotel munkatársa, ahol a szállást foglaltuk, valamit már tudott. Mikor Pulaban keringtünk felbukkant motorral és odavezetett minket. Szezonon kívül egész baráti áron ki tudtuk hozni az egész túrát. A koncert előtt egy nappal mentünk. Az érkezés napján elfoglaltuk a szállást a Horizont Resortban. Utána a megnéztük a tengerpartot naplementében, kicsit felmértük a terepet.

Én később este még kimentem éjszakai képeket lőni. A többiek már fáradtak voltak, úgyhogy a sört választották a mozgás helyett.

Másnap reggel Sigma videózott kicsit, utána bementünk a városba körülnézni. Később összedobtunk egy lowbudgetlowquality ebédet némi hagymával, virslivel, sajttal és ketchupal. Ehető volt 😀

Elindultunk a koncertre az amfiteátrumba. Miután bejutottunk és elfoglaltuk a helyünk, már csak a csodára vártunk és megtörtént! Életem legjobb koncertje volt! A mester az akkoriban megjelenő albumáról játszott pár új számot, de terítékre kerültek a korábbi szólóalbumáról és persze a Floyd klasszikusok közül is szemezgetett. A csúcspont nálam a Sorrow volt. Annyira tisztán és elemi erővel szólt, hogy leszakította az ember fejét miközben a hideg futkosott a hátán. Szavakkal nem lehet leírni az élményt.

Koncert után viszonylag könnyen kijutott és vissza tudtunk menni a szállásra. Én újfent fotózni mentem, meg feldolgozni a hallottakat.

Másnap reggel összepakoltunk, egy utolsót sétáltunk a parton és egy örök emlékkel gazdagabban indultunk hazafelé.

Út közben még pár helyen megálltunk pihenni, meg kicsit turistáskodni.

Nagyon jó túra volt, rég nevettem annyit, mint akkor. Köszi srácok!

Sigma videója: