Of wood and water éjszakai timelapse

Sigmával arról beszéltünk a projekt kapcsán, hogy biztos jól nézne ki benne egy kis csillagjárásos timelapse. Ebből lett egy jó 7 órás túra..

Voltak határidők, hogy mikorra kell elkészülnie minden nyersanyagnak, mikor lesz a vágás. November 19-én szombatra volt a vágás tervezve. 18-án még nem volt meg a csillagjárás. Amikor csillagos volt az ég és tiszta a légkör, akkor vagy dolgoztam, vagy hulla fáradt voltam. Amikor meg ráértem volna, akkor felhős volt az ég. 17-én este 11-kor néztem ki az erkélyről otthon és szép tiszta volt az idő, viszont másnap nappalos voltam. Ricsivel beszéltem is telefonon, hogy képtelen vagyok rávenni magam arra, hogy elinduljak, másnap viszont nappalos után ha nem esik, akkor kimegyek és lesz ami lesz.

Így is volt. Este 8 körül végeztem és indultam a tervezett helyre Kisújbányához. Az első nehézség az volt, hogy a mező, ahonnan terveztem az első sorozatot, egy kerítéssel bővült, amit nem igazán szerettem volna a képeken viszontlátni. Plusz mikor lementem kocsival a mezőre, enyhén sáros volt, úgyhogy majdnem elakadtam. Szerencsére sikerült a sáros részről kikeveredni, gyalog mentem vissza és megfelelő pozíció megkeresése után indult is az első sorozat. Nem sok esélyt láttam rá, hogy ne egyedül legyek, de azért bepróbálkoztam Petinél meg Dormánnál, hátha vannak annyira elvetemültek, hogy kijönnek az erdőbe egy éjszakai kirándulásra. Petit elnyomta a sör, Dormán viszont felhívott miután látta az emailt. Pont jól jött ki. Laci cimborájával Óbánya felé vették az irányt, mivel a következő sorozatot oda terveztem. Kisújbánya után tehát útnak indultam Óbánya felé a tök sötét erdőn keresztül egyedül 🙂 Érdekes élmény volt. Amikor megtaláltam a helyet, amit kinéztem magamnak, akkor értek oda. Kicsit játszottunk hosszú záridős képekkel.

bdrm2773 bdrm2781

Aztán elindult a következő timelapse. Miután Dormánék elfáradtak, újból egyedül maradtam. Hajnali 2 felé már én is fáradtam és addigra már untam is, de azért még rávettem magam egy harmadik sorozatra is. Mikor ez is megvolt, mentem haza. Este 8-kor indultam és hajnal 3 körül értem ki a rendes útra. Onnan már hamar hazaértem, de igencsak fárasztó volt a túra. Ez is tanulságos volt, megérte kimenni.

További képeim az mdenes.hu-n

Vélemény, hozzászólás?