Duna-Dráva torkolat – 3. rész

Duna-Dráva torkolat – 3. rész A két folyó találkozásától nem messze még megnéztem két holtágat. Nagyon vadregényes helyszíneket sikerült felfedezni rengeteg vízinövénnyel. Úgy érzem jól sikerült a túra, újabb gyönyörű tájakat ismertem meg.

Tovább >>

Duna-Dráva torkolat – 2. rész

Duna-Dráva torkolat – 2. rész A Duna és a Dráva keveredésének eredménye pár képben. Nagyon tetszettek ezek az absztrakt minták. A következő részben a horvát túrán készült többi fotóból mutatok majd párat.

Tovább >>

Duna-Dráva torkolat – 1. rész

Duna-Dráva torkolat – 1. rész Láttam fényképet tengerekről, amiknek a vize nem keveredett, vagy csak nagyon lassan. Ebből kifolyólag látványos fotók készültek róla. A téma nagyon megfogott, némi kutatás után arra jutottam, hogy a Duna-Dráva találkozása biztos jó téma lenne és elérhető…

Tovább >>

Bíborhere

Bíborhere Tavaly amikor virágzott a bíborhere, láttam egy helyet valakinél egy nyilvános csoportban. Segesdnél volt egy tekintélyes méretű virágmező. Kaptam az alkalmon és kirándultam egyet, hátha nekem is sikerül pár képet készíteni róla. Miután sikerült kiélvezni a fényképezés minden pillanatát, hazaindultam. Út…

Tovább >>

A magányos fa a repcemezőn

A magányos fa a repcemezőn Tudtam, hogy a repce már virágzik. Annak reményében indultam útnak, hogy jobb esetben találok olyan helyet, ahol tudok pár képet készíteni róla. Emlékeztem, hogy Pécsvárad és Erzsébet között az egyik mezőn áll egy fa egymagában. Gondoltam megnézem,…

Tovább >>

Jégvilág, fraktálok – 2. rész​

Jégvilág, fraktálok – 2. rész Már nagyon régen vártam rá, hogy ilyen körülmények között tudjak fotózni. Megérte többször kimenni a hidegben és megvárni a megfelelő időpontot.

Tovább >>

Jégvilág, fraktálok – 1. rész

Jégvilág, fraktálok – 1. rész A Herman Ottó tóhoz látogattam el abban bízva, hogy sikerül a befagyott tóról pár jó képet készíteni. Bejött a számításom, ez a pöttyösre fagyott jégtakaró a fraktálokkal tarkítva különleges látvány volt. A következő részben hozok még néhány…

Tovább >>

Ködpaplan a Mecseken – 1. rész

Ködpaplan a Mecseken – 1. rész Reggelre köd volt várható, megérte beállítani a korai ébresztőt. Orfű felé indultam. A völgybe ezúttal sem volt értelme lemenni. A tavat és az alacsonyabb dombokat is teljesen beterített a ködpaplan. Gyönyörű volt. Folytatás a következő részben.

Tovább >>

Szárazság, homokpadok – 1. rész​

Szárazság, homokpadok – 1. rész A nagyon kevés csapadék és az egyre alacsonyabb vízállás miatt előbukkantak a folyó alján fekvő homokpadok és zátonyok. Ezek mindenféle absztrakt mintákat és remek fotótémát alkotnak.

Tovább >>

Orfű – ködös napkelte

Orfű – ködös napkelte Újabb ködös reggelre ébredtem. Ezúttal Orfűre mentem. A tavat teljes egészében köd borította, így a völgybe nem volt értelme lemenni. A dombtetőn viszont ideálisak voltak a drónnak a felszállási körülmények

Tovább >>

Herman Ottó tó ősszel – 2. rész

Herman Ottó tó ősszel – 2. rész Hoztam még pár fotót erről a reggeli ködös csodáról. A végére lassan szétoszlott a köd. Ez a fotózás tökéletes indítása volt a napnak.

Tovább >>

Herman Ottó tó ősszel – 1. rész

Herman Ottó tó ősszel – 1. rész Egy novemberi reggel az időképes webkamerák képe alapján ígéretesnek tűnt a köd, így útnak indultam az Orfű melletti Herman Ottó tóhoz. Az időzítés tökéletes volt. A napkelte fényei, az őszi erdő színkavalkádja misztikus ködbe burkolva…

Tovább >>

Dolomitok – fotós túra 2024 – 3. rész

Dolomitok – fotós túra 2024 – 3. rész Másnap korán reggel a Tre Cime felé vettük az irányt. Ez egy három hegycsúcsból álló csoport: Cima Grande – A maga 2999 méteres tengeszint feletti magasságával ez a legmagasabb Cima Ovest – 2973 méter,…

Tovább >>

Dolomitok – fotós túra 2024 – 2. rész

Dolomitok – fotós túra 2024 – 2. rész Következő reggel a Puez-Odle Nemzeti Park szélén, a Val Badia és a Val di Funes völgyek között található Sass de Putia hegyhez mentünk napkeltézni. Úton a következő helyre megálltunk pár helyen egy-egy fotót készíteni. Ezek a…

Tovább >>

Dolomitok – fotós túra 2024 – 1. rész

Dolomitok – fotós túra 2024 – 1. rész A 23-as Dolomitos túra után nem volt kérdés, hogy szeretnénk megismételni. A szlovén túrát követő egy hetes pihenés után vágtunk neki. Szokásos módon éjszaka indultunk el. Arra jutottunk, hogy Szlovénia felé megyünk és ha…

Tovább >>

Szlovénia – fotós túra 2024 – 4. rész

Szlovénia – fotós túra 2024 – 4. rész Utolsó napunkat a bledi tónál kezdtük napkelte előtt. Ködös-esős hajnal volt. Misztikus hangulatot kölcsönzött a tó környékének és a szigeten lévő templomnak. Megvártuk a napkeltét, bár a nap nem vált számunkra láthatóvá. Mielőtt továbbmentünk…

Tovább >>

Szlovénia – fotós túra 2024 – 3. rész

Szlovénia – fotós túra 2024 – 3. rész Másnap hajnalban a nagyon korai indulást követően átléptük az olasz határt. Az eredeti tervünk az volt, hogy a Mangart hágón kezdünk napkeltével. Elkövettünk egy apró hibát. A hegy lábánál derült ki, hogy a felfelé…

Tovább >>

Szlovénia – fotós túra 2024 – 2. rész

Szlovénia – fotós túra 2024 – 2. rész Hajnalban elég korán szólt az ébresztő. Összeszedtük magunkat meg a felszerelést és elindultunk a Jamnik templomhoz. Az autóút mellett és az alatta lévő füves területen végig fotósok sorakoztak a napkeltére és a jó fényekre várakozva.…

Tovább >>

Szlovénia – fotós túra 2024 – 1. rész

Szlovénia – fotós túra 2024 – 1. rész Ismét túrázni indultunk Szlovéniába. Az előző két kirándulás alatt nagyon megragadott a táj szépsége. Már szokásunkká vált, hogy napkeltére a Sv. Tomaž templomhoz megyünk. Ezúttal sem történt ez másképp. Idő közben vettem egy drónt,…

Tovább >>

Dolomitok – fotós túra 2023 – 2. rész

Dolomitok – fotós túra 2023 – 2. rész Másnap hajnalban a Cinque Torrihoz mentünk. Ez szintén híres és népszerű hely a Dolomitokban. Egy 5 darabból álló sziklacsoport:– Torre Grande – Torre Seconda – Torre Terza – Torre Quarta – Torre Inglese A sziklák…

Tovább >>

Dolomitok – fotós túra 2023 – 1. rész

Dolomitok – fotós túra 2023 – 1. rész Októberben útra keltünk a Dolomitokba. Még nem voltam korábban és nagyon kíváncsi voltam rá. A szállás felé tartva több helyen megálltunk, elsősorban borvidékeken. A túrának ez a része számomra inkább kiegészítés volt. A nappali…

Tovább >>

Szlovénia – fotós túra 2023

Szlovénia – fotós túra 2023 2023 februárjában több napos fotós túrára indultunk Szlovéniába. Első célpontunk a Sveti Tomaž templom volt, mint ahogy a korábbi szlovén túra esetén is. Éjjel indultunk és úgy terveztük az utat, hogy napkelte előtt érjünk a helyszínre. Egy kicsit…

Tovább >>

Erdély – fotós túra 2022

Erdély – fotós túra 2022 Még 2022 elején mentünk Erdélybe négyen fotós túrára. Zetelakán volt a szállás. Egy idősebb hölgy látott minket vendégül, valamint ő is fözőtt ránk abban a pár napban amíg ott voltunk. A hely rendben volt, az ételek is…

Tovább >>

USA trip – 2. rész, Los Angeles

USA trip – 2. rész, Los Angeles A busz teljesen kulturált volt, picit pihentünk. A fényképező szerencsére be volt készítve, úgyhogy mikor elhaladtunk a Crescent Dunes projekt mellett, ami egy tornyos naperőművet takar, tudtam pár képet lőni róla. Most hogy írok róla picit…

Tovább >>

USA trip – 1. rész, Las Vegas

USA trip – 1. rész, Las Vegas Még 2022-ben történt. Ismét eljött a céges csapatépítő ideje. Ezúttal Las Vegas volt az első úticél. Az utazást megúsztuk, senkinek a csomagját nem hagyta el légitársaság, nem késtük le a csatlakozást. A Bellagioban volt a szállás.…

Tovább >>

Mexikó – 3. rész

Mexikó 3. rész Az utolsó teljes napra egy hop on – hop off megoldásra esett a választásunk. A jegyeket előre megvettük. Megnéztük mikor jön a hotelhez legközelebbi megállóba a busz. Felszálltunk, kaptunk egy karszalagot és már indultunk is. Kicsit fura látvány volt,…

Tovább >>

Mexikó – 2. rész

Mexikó 2. rész Eseménymentes utunk volt Puerto Vallartából Mexikóvárosba. A reptérről kb 1 óra alatt jutottunk el taxival a szállodába. Ami feltűnt, hogy a helyiek az indexre úgy tekintenek, mintha luxus lenne használni. Brutális mennyiségű autó volt. Egy mentő próbálta magát átverekedni…

Tovább >>

Mexikó – 1. rész

Mexikó 1. rész Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a munkámból kifolyólag évente egyszer szerveznek egy csapatépítő találkozót, ami részben munka, részben pedig felér egy nyaralással. Tavaly a vírushelyzet miatt elmaradt. Idén viszont Mexikóba lett szervezve, Puerto Vallartába. Volt egy ötlet, hogy…

Tovább >>

Neowise üstökös

Neowise üstökös Második próbálkozásra sikerült pár képet lőni az üstökösről. Annyira korán kellett volna kelni, hogy inkább le sem feküdtem aludni. Dáviddal már tegnapelőtt rápróbáltunk, de mint utóbb kiderült, túl későn értünk oda a választott helyszínre. Újraterveztünk és ezúttal Pécsen próbáltuk meg a…

Tovább >>

Dj Zelina

Dj Zelina Karával fotóztunk: https://www.facebook.com/DjZelina https://www.instagram.com/djzelina_official/

Tovább >>

Boros fotózás

Boros fotózás Készítettem pár képet borral és borosüveggel, ehhez jön most a leírás. Mintakép: Werkfotó: A képen látható módon rendeztem el a felszerelést. Két ledlámpát használtam, hogy a poháron és az üvegen a fénycsík annyira szimmetrikus legyen, amennyire lehet. Vakuval is megoldható, csak…

Tovább >>

Key West – csapatépítés

Key West – csapatépítés Nem hittem, hogy ezt megélem, de a cég ahol dolgozom, kivitt az USA-ba csapatépítő találkozóra. Közel 11 év közalkalmazotti munkaviszony után egészen hihetetlen volt ez a váltás. Nincs értelme összehasonlítani a magyar közszférát és az amerikai versenyszférát, teljesen más…

Tovább >>

Szlovénia – fotós túra

Szlovénia – fotós túra Június végén fotóstúrára mentünk Szlovéniába. 25-én este indultunk, az egész éjszakás autóút után a St. Thomas templomnál kezdtük az első napkeltével itt: Erős kezdés volt: Napkelte után közelebb mentünk a templomhoz, körbejártuk, aztán indultunk Bled-be. Egy kis partmenti…

Tovább >>

Boldog karácsonyt!

Boldog Karácsonyt! Az utóbbi időben mikor ködös idő volt este, ébresztőt állítottam be napkelte előttre, hátha sikerül jó fényeket elcsípni. Néhányszor potyára ébredtem, de végül összejött. 20-án hajnalban a tv torony kameráján a köd elég meggyőző volt, úgyhogy felmentem a Tubesre a János kilátóba.…

Tovább >>

Karácsonyi hangulat

Karácsonyi hangulat Volt egy panoráma elképzelésem. Nem pontosan úgy sikerült kivitelezni, ahogy szerettem volna, de így is elfogadható lett. A panorámával kicsit kiegyenesítettem a koszorút, meg lőttem még pár képet a Széchenyi téren.

Tovább >>

Megemlékezés

Megemlékezés Akárhová is tart a világ, akármennyi gyűlölködés is van benne, azért azt jó volt látni, hogy néha, legalább egy-egy napra vannak, akik még mindig képesek emberi érzésekre. Jó volt látni, hogy még mindig van bennünk törődés. A sok apró fényforrás a…

Tovább >>

Panolapse

Panolapse Az előző téli után ismét felkéretőztem az Iparkamara tetejére fotózni. Az eredeti elképzelésem az volt, hogy felállítom az állványt és két különböző látószögű objektívvel készítek panorámákat 10 percenként, az egyikkel a városról akartam nagyobb képet, a másikkal egy részét akartam kiemelni. Elkezdtem ebben…

Tovább >>

A Tv torony sötét oldala​

A Tv torony sötét oldala Sikerült pár villámot lencsevégre kapni.. A péntek esti tejfakasztó után nem voltam túl fitt szombaton melóban. Este mikor végeztem láttam, hogy itt valami készül. Nagyon nem volt kedvem hegyre mászni, de annyira villámlott, hogy éreztem, muszáj rápróbálni. Nem…

Tovább >>

Tavaszi özönvíz

Tavaszi özönvíz A Kőlyuknál található sziklákról láttam egy képet a neten egy olyan vízesésről, ami egyébként nem szokott ott lenni, csak a hóolvadással keletkezett plusz vízmennyiség miatt volt ott rövid ideig. Mivel erről lemaradtam, a következő nagyobb eső alkalmával döntöttem el, hogy…

Tovább >>

Futóverseny, vihar, villámok, némi ijedtséggel fűszerezve

Futóverseny, vihar, villámok, némi ijedtséggel fűszerezve Még 2015 augusztusában elhívtak a pogányi reptéren tartott futóversenyre, hogy fotózzak. Minden rendben is ment, amíg oda nem ért a vihar… A versenyzők félmaratont futottak, egészen addig, amíg el nem kezdett villámlani és a közelükben le…

Tovább >>

Vihar & villámok

Vihar & Villámok Már hetek óta akartam villámot fotózni, de amikor jöttek a villámok vagy éjszakás voltam, vagy már belebonyolódtam egy sörözésbe és nem ülhettem kocsiba. Tegnap este viszont adottak voltak a feltételek. Xboxozás közben láttuk Lalival, hogy folyamatosan villámlik. Úgyhogy hirtelen…

Tovább >>

Acélgyapot – Folytatás

Acélgyapot – Folytatás Két estén át tartott a teszt, a második estére úgy néz ki megérett a dolog. Csütörtökön indultunk útnak. A Székesegyház előtt kezdtünk, a Niké szobornál folytattuk. Itt vagy a madzag, vagy a habverő megadta magát, a habverő mindenesetre búcsút…

Tovább >>

Siklós

Siklós Variációk egy témára. Két nap, különböző fázisok és az eredmény:

Tovább >>

Pécs panoráma

Pécs panoráma Engedéllyel sikerült feljutni az Iparkamara épületének tetejére pár kép erejéig. Ezt sikerült összehozni.

Tovább >>

Acélgyapot – Első próbálkozás

Acélgyapot – Első próbálkozás Már régóta ki akartam próbálni, tavaly volt is egy kísérlet. Akkor nem sikerült, most viszont igen. Miről is van szó? Az acélgyapotot fotózáshoz is fel lehet használni. Be kell rakni egy habverőbe, annak a végére kell egy madzagot kötni,…

Tovább >>

Plitvice ősszel

Plitvice ősszel Tavasszal jött az ötlet, hogy kellene egyet kirándulni Plitvicén, most végre sikerült összehozni a túrát.. Családi kirándulás kerekedett a történetből és nagyon jól sikerült. Nem mondom, hogy az egy napos verzió a legpihentetőbb, de elsőre  terepszemlének működött. Egészen biztos vagyok benne, hogy…

Tovább >>

Évszakok – Havihegy

Évszakok – Havihegy, Gyárváros Eredetileg 12 hónap panorámának készült, de a többi hónapban nem volt látványos a változás, úgyhogy végül 8 kép maradt meg mindkét sorozatból. Az első Havihegyen készült, a másikért Attilának köszönet, hogy felengedett a tetőre fotózni. Gyárvárosban készültek a képek.

Tovább >>

Balatoni nyár

Balatoni nyár Idén is sikerült összehozni egy pár napos balatoni nyaralást. Az idő tökéletes volt. Nap közben kellemes nyár, délutánonként/esténként némi viharral fűszerezve, hogy legyen mit fotózni. Egyik délután nyugat felől jött a felhőszakadás időnként egy kis villámlással. A vízből nézett ki…

Tovább >>

Orfű éjjel

Orfű éjjel Tegnap este végre ideálisak voltak a körülmények a készülő timelapse következő sorozatához, úgyhogy Orfű felé vettem az irányt.. Hetek óta vártam, hogy este ne legyen fent a Hold, a légkör tiszta legyen és ne dolgozzak. Tegnap adottak voltak a feltételek,…

Tovább >>

Bányató

Bányató Már egy ideje mocorgott bennem a gondolat, hogy meg kellene nézni közelebbről, a napokban sikerült is megvalósítani. Este mentem egy készülő projekthez képeket készíteni. De egy panorámát is lőttem azért, ha már ott jártam:

Tovább >>

Ködös város

Ködös város Tegnap újból ígéretes köd telepedett a városra, úgyhogy nappalos után muszáj volt kicsit felmenni fölé és fotózni. A Tettye fölött kezdtem a sziklákon, utána mentem a Flóra pihenőhöz, majd a Falhoz és Felszabadulás emlékműhöz. Igaz utóbbi két helyen már nem…

Tovább >>

Éjjel Jakabhegyen

Éjjel Jakabhegyen Csillagos eget szerettem volna fotózni úgy, hogy a köd levegyen a környező települések fényszennyezéséből. A tv torony munkatársát zaklattam újból, hogy Zsongorkő kint van-e ködből. Készségesen segített, ezúton is köszönöm! Végül jól találgattunk és szerencsém volt, bár pont a ködhatáron volt a kilátó.…

Tovább >>

David Gilmour koncert Horvátországban

David Gilmour koncert Horvátországban 2015-ben úgy hozta az élet, hogy eljutottam David Gilmour koncertjére Pulaban. Pityu vezetésével mentünk. A gps a végén majdnem megviccelt, de a hotel munkatársa, ahol a szállást foglaltuk, valamit már tudott. Mikor Pulaban keringtünk felbukkant motorral és odavezetett…

Tovább >>

Téli Balaton

Téli Balaton Már évek óta szerettem volna lemenni a Balatonra, mikor ilyen hideg van és szépen megfagy minden. Pénteken megvalósult. Bár nem olyan volt az időjárás, amilyet szerettem volna. Konkrétan odafelé végig esett az eső aztán meg a hó és nem tudtam…

Tovább >>

Óbánya téli köntösben 2

Óbánya téli köntösben 2 Tegnap reggelre esett 2 centi hó, úgyhogy lementem kicsit Óbányára fényképezni. A melles csizma ismét hasznosnak bizonyult. A patak az Óbányához közelebbi részén majdnem végig teljesen be volt fagyva, a ferde vízesés környékén kicsit jobb volt a helyzet.…

Tovább >>

Dórival a Kis-Tubesen

Dórival a Kis-Tubesen Dórival beszéltünk róla, hogyha lenne egy kicsit nagyobb köd, akkor fel kellene menni fotózni. Ez decemberben meg is valósult. Kis-Tubesre tudtunk felmenni pár kép erejéig:

Tovább >>

12 hónap panoráma – 17 emeletes

12 hónap panoráma, 17 emeletes Mindig bizonytalan egy ilyen projekt, hogy mikor milyen körülmények között van lehetőség felmenni, de végül ez is elkészült. 2013-ban kezdődött ez az őrület. A négy évszak, majd ebből alakultak ki a 12 hónap panoráma projektek. Régebben nem…

Tovább >>

Fehér karácsony a Zengőn

Fehér Karácsony a Zengőn Egy kicsit fárasztó volt, de a látványért megérte felmenni szenteste a Zengőre23-án reggel végeztem éjszakásból, némi fotózás és ügyintézés után mentem a szokásos Bicskarácsonyra. A hajnal 3-fél 4-ig tartó buli után kicsit fáradt voltam nappalosban, de szerencsére a…

Tovább >>

Óbánya téli köntösben

Óbánya téli köntösben A  reggel 6-ig tartó carcassonneozás után 11 körül sikerült felkelni és rávenni magam, hogy elinduljak Óbányára fotózni.A fagyos idő miatt gondoltam biztos lesznek jégcsapok, amik feldobják az amúgy sem csúnya patak környékét. Így is lett. Már egy ideje foglalkoztatott…

Tovább >>

Babás szerkövek, Zsongorkő, köd

Babás szerkövek, Zsongorkő, köd Végre beindult a ködszezon 🙂 Tegnap hosszas mérlegelés után elindultam Jakabhegyre, ez lett belőle. Napközben már néztem az időképes webkamerákat, de a tv toronyén adásszünet van, a többi meg ködben volt. Úgyhogy maradt a telefon, a tv torony…

Tovább >>

Pécsi körpanoráma a 17 emeletesről

Pécsi körpanoráma a 17 emeletesről Ez megint egy bonyolult feladat volt, azt mondták többen, hogy nem lehet megcsinálni, vagy legalábbis nagyon nehéz, úgyhogy gondoltam már csak azért is megcsinálom 🙂 Panorámát alapvetően úgy készítünk, hogy állványra rakjuk a gépet, forgatjuk az állványfejjel…

Tovább >>

Pécs 17 emeletes gigapanoráma

Pécs 17 emeletes gigapanoráma Pár éve a neten láttam először ilyen hatalmas, több gigapixeles panorámát. Az ilyen képek inkább érdekesség számba mennek szerintem, de jól el lehet játszani velük. A 17 emeletes tetejére előzetes egyeztetéssel, engedéllyel mentem fel. Egy készülő 12 hónap…

Tovább >>

Gigapanoráma

Gigapanoráma Érdekességképp és a kihívás kedvéért készítettem néhány gigapanorámát. Az óriási méret miatt egy direkt ilyen céllal működő oldalra vannak feltöltve. Az oldalamról is elérhetőek. Maga a panoráma képek készítése egy külön műfaj. Nagyon szeretem, mert így a világnak egy nagyobb szeletét…

Tovább >>